Image

Description

A Nagybánya melletti Misztótfalu református parókiája az  Óbudai református parókián (1908-1909) kívül az egyetlen olyan lelkészlakás, amely teljes egészében Kós tervei alapján épült fel. Ez az építkezést levezénylő Molnár József református lelkésznek is köszönhető. A lelkész és az építész élénk levelezést folytatott az építkezésről 1960 és 1966 között. A tervek nagy része 1961 őszén készült. Molnár 1960. augusztus 29-én írt először Kósnak, amelyben felkérte a tervezésre. Kós 1960. szeptember 5-én kelt levelében vállalta a tervezési feladatokat. 1961. szeptemberében kezdődhetett meg az építkezés, Kós folyamatában küldte a munkaterveket a lelkésznek. A misztótfalusiak többször változtattak az építési programon,emiatt a tervezési folyamat elhúzódott. Molnár leveleiből az is kiderül, hogy nem volt egyszerű keresztülvinni a tervek szerinti felépítést, több ponton el kívántak térni attól. Kós 1963-ban bekövetkezett szívrohama miatt több munkáját is félbeszakította. Hosszú idő után először 1964. október 6-i levélben jelentkezett, és vállalkozott a további tervezésre. 1965-ben kezdték meg a felmenő falak építését. 1966-ban készült el a tetőszerkezet, az ácsmunka részletrajzait Kós ágyban fekvő betegen rajzolta. 1971-ben a lelkész az asztalossal együtt Kolozsvárra is ellátogatott, hogy megvitassák Kóssal az asztalosmunka részletrajzait. 1976 februárjában Molnár egy fotósorozatot küldött az építésznek az elkészült épületről.

A misztótfalusi parókia az építész által vidéki falvak számára készített mintaterveire szolgáltat példát. Ez a helyben rendelkezésre álló anyagokból, például vályogtéglából megépített kisméretű kompozíció a hagyományos környezettel összhangban lévő formanyelvet használja.

Bibliography

Gall, Anthony: Kós Károly műhelye – tanulmány és adattár. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002 (488.) [1961-1]

Magyaróvári Fanni Izabella: Mit tervezett Kós Károly hatvan évvel ezelőtt? Építészfórum 2021.december 12.

Date of planning
1961 1961
Date of construction
1971 1971
City
Misztótfalu, Tăuţii de Jos
Client
Református Egyház
Architect
Kós Károly
Reference code
Building type
egyházi épület
Building status
jelenleg is áll
Geofield