Kis udvarház műteremmel (Kós szüleinek lakóháza)

A Kis udvarház (az eredeti terv később 1910-ben megépült Kós szülei számára) a műtermes művészházak műfajába tartozik, és Akseli Gal­len Kallela finnországi műteremlakására (1895) vagy William Morris saját Vörös házára vezethető vissza. Az egyszerű falusi ház művészi házként tör­ténő újraértelmezése, vagyis e terv a konyhakert, a virágoskert, az udvarok és melléképületek helyét mint az alapvetően festői kompozíció szer­ves elemeit egyértelműen megjelöli. A terv mögöttes tektonikus elve a torony és az önálló nyeregteőôs forma egyszerű és kifejezett egymásmellettisége. Ezek az elemek később újra megjelennek a Varjúvár tervében, bár a mostani esetben a két elem tektonikus és funkcionális aspektusa nincs összhangban egymással: a felső szinten lévő toronyszoba távol marad a lépcsőtől, és egy kis folyosón keresztül közelíthető csak meg, amely a főbejárati tornác fölött halad el. Hasonló kapcsolat jelenik meg a párhuzamos tervben – Udvarház a domboldalon [08–2] –, amely azt sugallja, hogy a különálló toronyszoba nem véletlenszerű elrendezés. A földszinti ebédlő és nappali a tölgyfa lépcső magja körül helyezkedik el, amely lehetőséget adott az építésznek a kis kandalló alkóvok létrehozására. Az építész által rajzolt belső nézetek között nemcsak a földszinti hall, hanem a felső szint mindhárom helyisége szerepel. Kós teljesen megtervezte a ház belsejét és bútorzatát, beleszőve abba az ősi magyar mitológia jeleneteit.

Az építész számos változtatást hajtott végre, amikor a szülei igényei szerint áttervezte a házat: a lépcsőt megfordította, valamint a műterem felső megvilágítása és a műterem eredeti mennyezetének formája is eltér az eredeti tervtől.

A megépült ház a Kis udvarház c. vázlatterv átdolgozásából született: „...Volt nekem nehány alternatívája egy családi ház elgondolásomnak, amit még az ősszel – magunkra gondolva – csináltam volt. Csak úgy szórakozásból: két nagy szoba (hall és ún. műterem) és három kicsi, s mellékhelységek, manzárdos megoldásban. Azokat a vázlataimat most előkerestem. S aztán anyámmal együtt addig forgattuk, alakítottuk, főleg redukáltuk („a pince a ház alatt elmaradhat, azt hátul a hegyoldalban olcsóbban és praktikusabban lehet majd megépíteni” – javasoltam én. „A cselédszobára nincsen szükségem” – mondta anyám), amig végül is megállapodtunk: „Így éppen jó lesz.” (Kós 1991, 80. old.)

Olyan részletekben, mint a festett üvegablakok (lásd a triptichon váz­latát) és a bútorzat, a megépített ház megőrizte az építész eredeti vázlatainak hangulatát. Amikor Kós Kolozsváron lakott, a padlásszint hátsó részén lévő „hálószobát” foglalta el.

A terveket a Bécsi Építész Kongresszuuson a kiállítás magyar szekciójában kerültek bemutatásra, a kiállított lapokból 2 db. (távlati kép., belső látvány) közlésével együtt:

"Az előkelő angoloktól ma is sokat lehet tanulni. Soha nem hatnak unalmasnak, szinte mindig igen finomak, és épületeikben is kifejezésre jut jellemük tartózkodó volta. E lapban C. F. A. Voysey képviseli őket. A magyarok intelligensek és szorgalmasak. Kiválóan megragadják az összes szándékot, ám olykor kevéssé kritikusak, ezért itt-ott ízléstelennek hatnak. Általában azonban tőlük is igen kitűnő dolgokat lehetett látni. Kös, egyikük, e számban is két olyan tervvel szerepel, amelyek jó érzékről tanúskodnak." 

Osterreichische Illustrierte Zeitung, 1908-2-17, 106 old. 2 db. képpel.