Kép

Épületleírás

A fagerendás, zsindellyel fedett kis kápolna kőlábazaton állt volna. A téglalap alakú alaprajzhoz, amelyhez a bejáratnál nyitott tornác kapcsolódik, az apszis félhatszög formája zárja le. A kis torony a bejárat fölötti tetőből emelkedik ki. Az ablakok nagyobbak, mint amilyenek a hagyományos épületeken találhatóak. Ezt a formát tükrözi a Gyergyószentmiklós közelében lévô Szent Anna-kápolna jelenlegi állapota. Általános formáját tekintve a kápolna rendkívül hasonlít az Erdélyben található egyszerű fatemplomokra, mint például a kalotaszegi román templomokra (pl. Oláhbikal vagy Türe (amely most a Bukarest Skenzenben van)). Amikor a türei templomról írt, Kós maga sugalmazta azt a gondolatot, hogy ezek a szerkezetek a magyarok első templomaihoz is hasonlítanak. Nyilván sok hasonlóság van a legegyszerűbb gerendaházak és a legegyszerűbb templomok között. Az első világháború alatt egy, valószínűleg Kós kortársai (pl. Medgyaszay) által tervezett katonai kápolna épült a tó mellett, amely 1917-ben leégett.

Bibliográfiai adatok

Képeslap: Szerencsi Múzeum gyűjteménye.

Gall, Anthony: Kós Károly műhelye – tanulmány és adattár. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002 (366.) [1932-2]

 

Tervezés ideje
1932 1932
Mai településnév
Gyilkos-tó, Lacul Roșu
Építtető
Római Katolikus Egyház, Gyergyószentmiklós, kezdeményező: Dr. Csíki János
Tervező
Kós Károly
Épülettípus
egyházi épület
Épület mai státusza
nem valósult meg
Geofield