Református vártemplom tornyának helyreállítása, Sepsiszentgyörgy

1941 márciusában Kós Károly járt Sepsiszentgyörgyön a földrengés által megsérült vártemplom ügyében.  Ekkor több Székelyföldi műemléktemplom sorsával foglalkozott, például a marosvásárhelyi vártemplom felújításával.  Kós Károly javaslata szerint felszámolta volna a kupolás toronysisakkal, egy négyfiatornyos fejezetet javasolta a helyére.  A tervezett formában a felújítás nem készült el.

Az alábbi interjú betekintést ad Kós Károly akkori feladataiba:

Székely Nép, 1941 március 15, 4,6o.

Gulyás Gábor:

Megrongált erdélyi templomon, országzászlók, örökertékű székely kincsek

Terveiről és vágyairól nyilatkozik Kós Károly

A Székely Nemzeti Múzeum és a Mikó-kollégium kérdése

(Sepsiszentgyörgy) A földrengés által csúnyán megrongált erdélyi székely templomoknak most nevezetes látogatója van. Egy közismert és közmegbecsülésnek örvendő férfi járja a templomokat. Háta megett összesúgnak az emberek és tisztelettel mondják ki a nevét. Ő Erdély művészi és tudományos életének mindenese, írója, tudósa, építő mestere, szervezője: Kós Károly.

Most néhány napig Sepsiszentgyörgyön tartózkodott. Miért? Ezeket mondja:

— Sok minden gyűlt már össze, el kellett jönnöm. Elsősorban a sepsiszentgyörgyi református templommal van baj, ezért kérte a püspök is, hogy lejöjjek. A földrengés annyira megrongálta a templomot, hogy le kell bontani a tetejét, leszedni a tornyot egészen a veszedelmes repedésig és újjáépíteni. A kupolára semmi szükség sincs. Általában az egész Székelyföldön rossz állapotban vannak a templomok, rengeteg pénz kellene újjáépítésükhöz. Mivel ezek a régi vártemplomok mind műemlékek is, tanácsos lenne a Műemlékek Országos Bizottságától kérni pénzt. Hogy mennyit, azt még kiszámítani sem merem.

— Ugyanez a helyzet Kézdivásárhelyen is. Innen odamegyek, mert ott is rossz állapotban van a templom és az iskola.

A Mikó-kollégium épülete

Most már benne vagyunk a beszélgetésben. A másik kedves témánál vagyunk: az iskolánál. Miről lehetne másról beszélni, mint a Mikó-kollégiumról. — A Mikó kollégium újjáépítésé sokba kerülne — mondja Kós Károly — én lebeszéltem róla az igazgatót. A kollégiumnak nem szabad visszaköltöznie az udvartalan, levegőtlen épületbe. Adják ki az épületet hivatalnak. Az iskolaváros gondolata egyelőre még nem jöhet szóba, így a legjobb lenne, ha ottmaradna a Kollégium, ahol most van, bár az sem elég nagy. Az állam itt nem kívánja felállítani a tanitóképezdét és ez a hely alkalmas egy korszerű, pavillon-jellegű, levegős iskola megteremtésére. Visszaköltözni az én véleményem szerint rossz és egészségtelen valami. Nem szabad egy iskolát eldugni a város közepében udvartalan, levegőtlen helyen . . . Szükség lenne Sepsiszentgyörgyön egy kultúrházra és olyan helyekre, ahol a színház is játszhat. Hogy ez hol lenne, az majd a jövőben derül ki. És feltétlenül egész Erdélyben fel kellene állítani az országzászlókat és hősi emlékműveket, nem fércmunkák alakjában, hanem igazi műremekekként.

Székely kincsek a pincében és padláson

— Nem jobb a helyzet a Székely Nemzeti Múzeum körül sem. Feltétlenül ki kellene bővíteni a múzeumot. Érre már ígéretet is kaptunk, de ennél többet még nem. A minisztérium felszólította a múzeumot, hogy az átépítéssel kapcsolatos költségvetést terjessze be. Két éjjel dolgoztam a költségvetésen, de eddig még nem jött rá válasz. Pedig a múzeumban tarthatatlan a helyzet. A könyvtárat nincs hova tenni, pedig annak nagyobb aranyú bővítésével kelt számolni. A híres székely oklevéltár egy része a padláson és a pincében van. Ugyanott dohosodik a néprajzi gyűjtés egy része is, mert nincsen hely. Az egész múzeumban egyetlen rendesen fizetett tisztviselő van. Pedig erre a múzeumra nagy feladatok várnak a továbbiakban is, mert keleten ez az egyetlen nagyobb kulturális intézmény, amelynek nemcsak tudományos szempontból nagy a jelentősége, hanem társadalmi szempontból is. A kultúrház szerepét töltötte be és társadalmi munkát is végzett.

Azonban, míg nem bővítik ki, addig a múzeumi munka igazi megindulásáról szó sem lehet, mert egyszerűen nincs hova tenni a gyűjtött anyagot.

Emberhiány

Kérdezgetem további terveiről. Rázza a fejét

— Ezekről nem szívesen beszélek. Szeretnek sok mindent csinálni, de nincs időm. Szeretnek például

egy kicsit Írni. Vagy hazamenni, mert azt sem tudjak hetek óta, hogy hol vagyok? Vándoréletet élek, amióta a székelyföldi templomok kérdésé izgat. Pedig rengeteg munka lenne, itt is, Kolozsváron is, Budapesten is.

— Folytatni kellene Erdélyben a társadalmi munkát, azonban nincsen rá ember. Az erdélyiek elkerültek, az anyaországbeliek nem tudnak meg beilleszkedni az új környezetbe. Tovább kellene fejleszteni a magunk kultúráját, mert nem egyedül az iskola adja a kultúrát. A hazatért Erdélyben kétszer annyi munka van, mint a kisebbségi sors alatt volt.

Meg kellene keresni a problémáink megoldását. Csak hogy gazdasági téren mondjak egyet : Erdélyben meg egyetlen középfokú ipari iskola sincs. Ezek mind gondolatok és tervek. Egyelőre most haza szeretnek jutni.

Olyan hangon mondja ezt, mint aki mar nem bírja a sok terhet, ami rajta van. De a szeme mást mond,

fiatalosan csillog és erő van benne.  Kós Károly kicsit panaszkodott a sok

munkára, de azt hiszem, este a mindennapi kenyér mellé azt kéri az Istentől, hogy adja meg neki a mindennapi munkáját. Hogy milyen munkát, mindegy. Ö Erdély mindenese, öreg garabonciás diákja, neki mindenhez értenie kell . . .