Main navigation
„Ez idő tájt tervezte meg a kolozsvári Iris (ma is e néven közismert) porcelánárugyár épületeit, amelyek fel is épültek.
A város több részén épült munkáslakás. Például a főútvonal mellett, a város északi szélén öt egyszintes munkáslakás helyezkedik el: a tervek közül négy ikerház (egyenként két lakással).
A húszas években Kós számos kisebb villát tervezett, amelyek hasonlók voltak a Csulak-villához.
A húszas években Kós számos a Csulak villához hasonló kisebb villát tervezett.
Ez volt az első a néhány templom közül, amelyet Kós tervezett vagy újított fel a helyi román gyülekezetek számára. A meglévő fatemplomot eladták a szomszédos Kispetri falunak.
1956-ban az épület leégett. Jelentős módosításokkal állították helyre. A felépült parókiáról rajz-, illetve képanyag még nem került elő.
Kolozsvár fölött, fenn a „feleki tetőn” fekszik Felek község. Régi, történelmi jellegű román falu, ide épített csúcsíves kőtemplomot még a középkorban Stefan cel Mare.
„Kovács Jenőéknek vettem telket Sztánán. Most a házuk tervén is dolgozom, szeretném, ha jövőre bemehetnének.” (Kós Károly levele Benedek Elekhez, 1924. szeptember 14.
A Kós által 1914-ben tervezett parókiaépület csak évtizedekkel később, módosított formában valósult meg.
A Kós Károly által tervezett sepsiszentgyörgyi iskolaépületek szorosan összefüggnek az impériumváltás utáni szervezőmunkával, hiszen meg kellett teremteni a hiányzó oktatási infrastruktúrát.
Ez és az 1924-es Szentimrei családi ház műfajához kapcsolódó terv a székely Borszék hegyvidéki nyaralóhelyére készült.
Ez az épület annak a lakóháznak kompakt és nagyon praktikus példáját nyújtja, amely kisvárosi környezetben áll, már ha Sztánával ás Kászonjakabfalvával összevetjük, és amely a helyben rendelkezésre