Szentimrei Jenő háza, Sztána

„Kovács Jenőéknek vettem telket Sztánán. Most a házuk tervén is dolgozom, szeretném, ha jövőre bemehetnének.” (Kós Károly levele Benedek Elekhez, 1924. szeptember 14. In: Sas Péter (szerk.): Kós Károly levelezése. 2003. 158.)

Kós Károly és Szentimrei (Kovács) Jenő (1891–1959) író, költő, lapszerkesztő a Vasárnap (később Vasárnapi Újság) folyóirat kapcsán ismerték egymást, amelyet Benedek Elekkel együtt szerkesztettek. Szentimrei az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítótagja is volt. Kós révén került Sztánára, családi háza az építész házával, a Varjúvárral szomszédos telken épült fel. A ház építtetője eredetileg Ferenczy Gyula, Szentimrei apósa volt.

A kétszintes épület terméskőből, rönkfából, fazsindelyes tetővel épült. A vidéki „cottage” stílus képviselője. Fedett tornácát faragott tartóoszlopok díszítik, amelyek közvetlenül a lábazatból emelkednek ki. A fazsindely használata lehetővé teszi, hogy a megvalósult tetőidom utánozni tudja az építész távlati rajzán megjelenő festői vonalvezetést.

A szemöldökgerendán a következő felirat szerepel:

„Épült ez a ház nagyapa jóságából Ágnesnek és Juditnak, a Kós Károly tervei után. A. D. 1925”

Az épületet a későbbiekben Kós tervei alapján bővítették.

Részlet: dr.Kós Károly: A sztánai üdülőfalu c. írásából:

"Szentimrei Jenő (1891-1959), hivatalos nevén Kovács Jenő (a Szentimrei nevet anyai elődéitől vette föl írói névként) ny. százados. 1917-ben súlyos sebesülése után szakított hivatásos katonai pályájával s ezután avant­gardista költő és újságíró lett. Apósa, Ferenczy Gyula bankvezér pénzén, apám terve alapján 1924-ben lányai számára villát építtetett a Kós-telektől Nádas felé szomszédos telken, amelyet sztánai földművestől vásárolt. A telek az út két oldalán, az erdő és a csermely közt helyezkedett el. Szentimreiné Ferenczy Zsizsi a 20-as években énekesnőként is fellépett irodalmi estélyeken, nagyobbik lányuk, a folklorista Ágnes Budapestre ment férjhez Lengyel Dénes íróhoz, a textil­-iparművész Judit pedig Kolozsvárra Szabó Gyula tanárhoz.

A család 1936-ig a vakációkat töltötte itt. Ezt követően 1944 őszéig állandó itteni lakosok voltak s ezért a házat megtoldották s a csermely árkában fürdőmedencét is létesítettek, akárcsak Éjszakyék, Kósék és Ghibuék (sztánai szomszédok (szerk.)) a patak mellett. Mi a Szentimrei családdal jó és szoros kapcsolatot tartottunk. A20-as évek elején apám Szentimreivel indította az első erdélyi hetilapokat (Nap­kelet, Vasárnap) és lapkiadót is terveztek-szerveztek (Kaláka, Haladás). Apám főleg a grafikai és nyomdai vonatkozásokkal foglalkozott, míg a pénztőkét Szentimrei apósa teremtette elő. Szentimrei frappáns rigmusaival nyomtattuk Sztánán az apám linómetszeteivel készült 1925-ös Kaláka Kalendáriumot. Rendszeres volt, hogy ha valaki íróféle jött hozzánk, Szentimreiéket is áthívtuk. Egy alkalommal (1935 táján), amikor a házunk melletti diófa alatt összegyűlt nagy társaság számára Jenő bácsi vállalta a rostélyos sütését, az olyan gyors kelendőségnek örvendett, hogy meg is jegyezte a maga ironikus modorában: „a verseimnek nincs szárnyuk, de a flekkeneim repülnek”.Azzal, hogy végleg Sztánára költöztek, kicsiben gazdálkodtak is. Ez idő tájától Éjszakyék, Benéék és Szentimreiék állandó szomszédaink voltak, kissé távolabb Ferenczyék, még messzibb Demartiniék is állandóan itt laktak. Szentimreiéknél pingpongoztam először, itt hallottam először Zsizsi nénitől Bartókot énekelni. 1938 nyarán az ő házuk nappali­jában egy közös Kós-Szentimrei kiállítást rendeztünk, amelyen szüleim és testvéreim különféle munkái, valamint Szentimrei Judit textilmunkái mellett az én olajfestményeim is bemutatásra kerültek (az iskolai jutalomként akkor kapott festő-felszerelésem első kipróbálásai voltak ezek a táj- és arcképek).

1941 karácsonyán, amikor az ebédlői kandallójuk tüzétől a falépcsőházuk meggyűlt és az egész házat fenyegette a tűz, mi, Kós fiúk oltottuk el a tüzet csákánnyal és főleg vízzel (én voltam a mély, kerekes kútjukból a vízmerő, s még így visszaemlékezve is izomlázat érzek a karomban).

1944 őszén Szentimrei, azaz Kovács Jenő őrnagy Budapestre kapott behívót, ahol mindjárt kórházba feküdt. Sztánán a családból csak az ágyban fekvő nagybeteg idős nagymama, Medgyes Erzsébet marad a házban, de a Maniu-gárdisták kihúzták alóla a szalma­zsákot, amelyben pénzt, kincset sejtettek. A rövidesen meghalt özvegyasszonyt a ház közelében temették el (az egyetlen sír Sztána üdülőtelepen). Az üresen ma­radt házat 1948-ban Szentimreiék odaajándékozták a pár évvel előbb Kolozsvárt létesült magyar, majd két tannyelvű Művészeti Intézetnek, ahol Szentimreit a színművészeti szakon tanárnak, Judit lányát meg a textil szakon tanársegédnek alkalmazták. Az így létrejött „alkotások házának” gondnoka az 50-es években Lápușanné, a 60-as években a sztánai Ágoston(?) Katica volt..."

A ház jelenleg a Szabó család tulajdonában van.