Az építész saját háza (Varjúvár), Sztána

„Megszereztem tehát Sztánán, az állomáson is felül egy kicsi-kis darabocska meredek hegyoldalt, s oda ragasztottam egy kicsi-kis házacskát.” (Kós Károly: Életrajz. Szerk.: Benkő Samu. Szépirodalmi Könyvkiadó–Kriterion, Budapest–Bukarest, 1991. 118.)

1909 nyarán, Budapestre való visszautazása előtt Kós Károly elhatározta, hogy telket keres a lelkéhez közel álló Kalotaszegen. Vázlatokat készített magányos, dombon álló, tornyos házikókról, és már akkor használta a Varjúvár elnevezést.

1912 őszén felmondta iparrajziskolai tanári állását, búcsút vett Budapesttől, és családjával együtt az eredetileg víkendháznak épült sztánai házba költözött. Ekkoriban már tervezői és művezetői teendői egyébként is Erdélyhez kötötték.

A századforduló Európájában számos művész úgy tekintett az otthonra, mint a változások mozgatórugójára, egy újfajta életmód lehetőségére. Kós számára a Varjúvár jelentette az angol Ruskin és Morris, illetve a finn Akseli Gallen-Kallela által megfogalmazott ideális életstílus megvalósításának eszközét, a nagyváros elhagyását a vidéki élet kedvéért. Személyesen ismerte Eliel Saarinent, és Gallen-Kallelát ő maga vitte el Kalotaszegre.

A Varjúvár tömegében egyszerű, világos geometria jelenik meg. A kör alaprajzú torony és négyszögletű ellenpárjának összekapcsolása az erdélyi építészet középkori és népi típusainak tanulmányozásából született kísérlet. Az épület természetes módon tartozik bele a hullámzó hegyekkel, rétekkel és bükkös ligetekkel tarkított kalotaszegi tájba. A meredek zsindelytető koronázta terméskő falak uralják a völgy látványát, amely Kós szerint romantikus angolparkra emlékeztet.

A megvalósult épületnek csak négy előzetes tervváltozatát, valamint az 1925-ös átalakítás alaprajzát ismerjük. A földszinten a torony alja egy kis alkóvot és padot foglalt magába egy népi ihletésű, művészi cserépkályha társaságában (utóbbi elpusztult). Itt volt még a konyha és egy ebédlő–nappali, a hálószoba és a műterem pedig az emeleten kapott helyet. A hatfős család igényeihez igazítva 1925-ben az épület háta mögött emelkedő domboldal felé bővítették egy-egy földszinti és emeleti helyiséggel. Jelentős károkat szenvedett, amikor 1944-ben feldúlták és kifosztották. Ekkor hagyta el a család a birtokot, és Kolozsvárra menekült. Csak később került vissza tulajdonukba az ingatlan.

A Varjútanya

Az  1930-as évek közepén a Varjúvár fölötti lejtőn különálló műterem–tanyát építettek. Ennek előzménye egy kis kilátótorony volt, amelyet az építész egy évtizeddel azelőtt emelt. Ez volt Kós Károly sztánai gazdaságának központja. A gazdaság 1944-ben elpusztult, romjai azonban a mai napig láthatóak.