Varjútanya, Sztána

A Varjúvár fölötti lejtőn a harmincas évek közepén felépített, különálló műterem-tanya szerves kialakí­tása egy kis önálló kilátótoronnyal kezdődött, ame­lyet az építész a húszas évek közepén épített fel. A „Kula” nevű torony közvetlenül utal a hasonló nevű, kis megerősített török tornyokra. Az együttes eredetileg egy kis belső udvar köré rendeződött, ma­gában foglalt egy műtermet, a cselédszállást és az istállót az építész kedvenc közlekedési eszközei, a lovak számára. Később az épületegyüttest további melléképületekkel, kertekkel és gyümölcsösökkel bővítették, hogy a szó igazi értelmében vett gazda­sággá változzon. A gazdaság 1944-ben elpusztult, noha romjai a mai napig láthatóak. Ez volt Kós Károly sztánai gazdaságának központja, ide költöztette fel dolgozószobáját is a lenti Varjú­várról.

A torony Kós András szerint előbb épült, 1928 körül és Kula-nak nevezték (fenn kilátó, lenn nyitott tűzhely). 1944-ben majdnem teljesen elpusztult  Az állatállományt a környező falvakba vitték el, a házat tönkretettek. 1955-ben Debreczeni László fel­mérte - akkor a falak egy része még állt. 

Részlet: dr.Kós Károly: A sztánai üdülőtelep c. irásából:

"Kós Károly tanyája, a Varjú-tanya, az említett (Varjúvár, Szentimrei villa (szerk.)) épületektől kb. 500 méterre, Nádas falu határában, a Dămbu Crucii sziklás oldalán kis darabonként összevásárolt, jobbára hivatalosan is terméketlennek minősített, de részben gyümölcsfákkal beültetett kis „birtok” közepén, a hegyoldal egyik teraszán épült, szép kilátással a Faggyas völgye, a Riszeg és a távoli Meszes-hegység felé. E helyen egykor egy kis paticsfalú házikó állott, ennek helyébe építtetett apám 1930 tájt a török kulák mintájára kőből egy kilátótornyot, majd pár év múlva ennek folytatásában két lakószobát (egyiket a maga, másikat bérese számára). Ezekre derékszögben egy istállót, odébb meg egy kocsiszínt, köztük zárt udvarral, úgy, ahogy a Kárpátok havasi tanyáit („ocol íntárit”) láthatta nyári lovas kirándulásai alkalmával. A 40-es évek elején apám - kivéve amikor Kolozsvárt hetente kötelező elfoglaltságai voltak, akár mint a Mezőgazdasági Intézet gazdasági építészet tanára - tavasztól őszig itt „nyaralt”, csak ebédelni jött le a házba. Itt tervezett, írt és gazdálkodott a kommenciós családdal és jól fizetett nádasi napszámosokkal, mert ekkor mi, fiai, már alig értünk rá itthon vakációzni s kint dolgozni. 1944 őszén aztán amit a cselédje (Boboș Simion) meg nem mentett a gárdisták elől, minden elpusztult, pár év múlva már nyoma is alig látszott a tanyának. Ez volt az üdülőtelep legrövidebb életű épülete."