Description
Kós Károly az általa tervezett, és már felépült kakasos templomhoz elkészítette a parókia és az egyházi alkalmazottak lakásának terveit is. Az L alaprajzú épületek a templom utca felőli látványát keretezték volna úgy, hogy előttük egy kis udvar alakuljon ki. A parókiának otthont adó bal oldali, valamint az igazgató, a kántor és az egyházfi lakását tartalmazó másik épület bejárata nem közvetlenül az utcáról nyílt. Az udvari bejáratok mindegyikét egyedi építészeti elemek – ívek, kisebb lépcsők, kiugró faerkélyek stb. – hangsúlyozták. A kétszintes utcai homlokzatot a különálló tetők szimmetrikus oromfalai tették mozgalmassá: az eredetileg kétszintes udvari szárnyakat a templom közelében egy szint magasságúra tervezték.
Az első világháború kitörése sajnos megakadályozta a tervek megvalósítását, és ezek azóta sem kerültek kivitelezésre.
A tervet a következő módon írták le egy akkori egyházi kiadványban:
„Bántja a szemlélőt az a körülmény is, hogy a templom körül nincs megfelelő udvar kiképezve, s az épület áll a téglalap alakú telek középen, a kitöltetlen utca felöli szögletek között árván, elhagyottan.
Mennyire más lesz azonban a kép s mennyire emelni fogja a templomot a környezet akkor, ha ugyancsak Kós Károly tervei szerint az utcafelőli szögletekben jobbról és balról felépülnek a temploméhoz hasonló magyar izlésben azok a házak, melyeket egyrészt lelkészi és kápláni, másrészt tanítói és egyházi lakásoknak szánt az egyházközség.
Igazi magyar udvar lesz akkor e telek. Egy csodaszép kultúrterület, melynek rácsos kerítésén boldog megelégedéssel és nagy lelki gyönyörrel fog betekinteni az ember, mert a templom kimagasló fénysége és az alatta bájos simulékonysággal meghúzódó derült szép, magyar házak örök időkön át hirdetni fogják, hogy igenis, van már magyar stílus. A magyar építészetnek meg vannak már az összes kellékei és van már művészünk, aki ki tudja fejezni nemzeti szellemünket az építés csodaszép formanyelvével.” (Mihalik Lajos: A templom mint műalkotás. In: Aracs István (szerk.): A kolozsvár-monostori református templom története. Lyceum, Kolozsvár, 1914 (új kiadás: Erdélyi Magyarok Egyesülete, Budapest, 1993. 41–55.)
Bibliography
Aracs István: A templom építésének története. In: Aracs István (szerk.): A kolozsvár-monostori református templom története. Lyceum, Kolozsvár, 1914 (új kiadás: Erdélyi Magyarok Egyesülete, Budapest, 1993. 25–39.)
Mihalik Lajos: A templom mint műalkotás. In: Aracs István (szerk.): A kolozsvár-monostori református templom története. Lyceum, Kolozsvár, 1914 (új kiadás: Erdélyi Magyarok Egyesülete, Budapest, 1993. 41–55.)
Gall, Anthony: Kós Károly műhelye – tanulmány és adattár. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002 (283–284.) [1914-3]
Fabó Beáta–Anthony Gall: „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem”. Kós Károly világa 1907–1914. Budapest Főváros Levéltára, 2014 (174.)
Gall, Anthony: Kós Károly (Az építészet mesterei. Sorozatszerk.: Sisa József). Holnap Kiadó, Budapest, 2019 (123.)