Kereskedelmi iskola és internátus, Sepsiszentgyörgy

Ez a többszintes, L-alakú iskolaépület – Kós későbbi pályafutásának egyik legjelentősebb megbízása – a város egyik saroktelkén állt volna. A terv formai szempontból – némileg leegyszerűsített módon – az építész korábbi, környékbeli terveit idézi. A torony és a domináns tetőformák, illetve a terméskő falazás korábbi épületeire emlékeztet, bár a torony egész magasságában végigfutó függőleges ablakok, illetve a bejárati tornác vasbeton oszlopai és a kis lapos tető jellegzetesebbek az 1930-as években készült munkáiban. A terv szembetűnő jellemzője a terméskő használatának mértéke: az épület sarokrésze – az oromfal kiugrását is ideértve – teljes egészében kőből készült volna. Korábban a meg nem valósított sepsiszentgyörgyi városház homlokzatának tervén (1919) láthattunk példát a terméskő ilyen jelentős mértékű alkalmazására.

Ez idő tájt tervezett családi házat Kabay Gábornak, akivel a Szövetkezeti Iskolával kapcsolatban is leveleket váltott. A levelezés betekintést nyújt a második világháború után kialakuló „új” világba:

"Kedves jó Gábor öcsém!
Nyakig ülök két jó hét óta a szövetkezeti iskola tervezési munkáiban. Nem is volna nagyobb baj a megbízással, mert a telek nagyon alkalmas, csupán az, hogy az internátusnak sokkal több befogadó terület kell, mint amire gondolna az ember, mielőtt kiszámítására, illetve felrajzolására kerülne a sor. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az összes iskolai helyiségek (tantermek, tanári és adminisztrációs
helyiségek) egyetlen emeletsorban, a földszinten kapnak helyet – ami nem baj –, hanem azt, hogy az efeletti emeletet és manzárdot teljességében elfoglalja az internátus. Vagyis az internátusnak kétszer akkora terület szükséges, mint az egész iskolának. A legkülönfélébb megoldásokkal kísérleteztem, hogy minél gazdaságosabban használjam ki a területet (hiszen minden m2 beépített terület pénzbe kerül). Szorítottam itt is, ott is a területeken, a folyosókon, az előtereken, de hiába: 200 ágyat kell elhelyezni, ami sok, és hát levegőre is szükség van a szobákban, s emeletes ágyakat sem szabad alkalmazni korszerű internátusban. No, majd meglátod, ha megkapjátok a vázlatokat. Ceruzával készen vagyok, csupán a kihúzás van hátra és a sokszorosítás. Ezt néhány nap alatt elvégzem. S közben egy kis kalkulációt is csinálok – amitől előre is félek, mert hiába, ma nagyok az egységárak, és hát szabvány-
egységárak vannak, államilag megállapítva, amin nem lehet változtatni, illetve azok vidékenként nem változnak. Ma nincsen háromszéki olcsóbb faanyag, és  szentgyörgyi olcsóbb munkadíj, mint volt régen. No, deezt is meglátjuk. S még egy műleírást is kell készítenem, amiben megindokolok és megmagyarázok mindent. Azt szeretném, hogy az én régi ismerőseim és barátaim ne csalódjanak bennem, vagy ne – túlságosan csalódjanak. S ahogy kialakult lépésről-lépésre a vázlat, azt hiszem, hogy eléggé maivá alakult. Egy csomó egészen friss épületet és tervet áttanulmányoztam gondosan, és azoknak [a]
tanulmányait igyekeztem érvényesíteni. Nagyon nagy élvezet volt számomra ez a feladat, mert olyan problémákat kellett megoldanom, amelyek szükségesek, időszerűek és hasznosak. Egyszóval: köszönöm, hogy hozzájuttattál ehhez a munkához, mely sok okból – orvosság volt számomra és vigasztalás, megnyugtatás, sőt, biztatás is. Sajnálom, hogy nem készíthettem el Újesztendőre olyan mértékben,
hogy elküldhettem volna újévi üdvözletül, de fizikai lehetetlenség volt elkészülnöm, mert nem volt könnyű megoldás,sok próbálkozás után, sok kereséssel kaptam meg azt a fonalat, mely végre – úgy-ahogy – kielégítőnek látszik. Ami nem azt jelenti, hogy nem lehetne talán egy még sokkal megfelelőbbet találni, ha idő lenne a további kísérletezésekre. De ha esetleg kivitelezésre kerülne a sor, akkor még mindig van idő erre. Nagy egészében úgysem lehet sok változás, mert hiszen a program szerinti szükségleteket ki kell elégíteni, csupán a csoportosításban lehetnek
eltérések, szoros határokon belül. Amint látod, nem is tudok másról gondolkozni. És az előttem álló félévi vizsgáztatásokon kívül csupán erre áll  az eszem most. Köszönöm leveledet s annak minden sorát és mondatát. Érzem, hogy nagyon megértetted az én lelki helyzetemet és azokat a keserűségeket, amelyeket meg kellett és meg kell még emésztenem. De minden elmúlik. A sebek
megmaradnak, de sajgásuk enyhül az idővel, és a vérzés eláll. S minden megyen tovább az úton, amit a természettörvénye szabott meg az élő világ számára megmásíthatatlanul.
S ebben a világban az emberi egyén a maga nyúlfarknyi kicsi életével alig számít valamit. A karácsonyi ünnepeket boldogan töltöttük el a család körében. Semmi baj nem volt, de szép, békességes igazi
meleg szeretetünnep. És ma, az esztendő utolsó napján nem akarok visszanézni erre a nekem nagyon fájó esztendőre, hanem előre, az új felé, amelybe holnap belépünk. Hinni akarok, remélni és bízni, hogy előre és felfelé lépünk mi, emberek, munkából élő, építő, gondolkozó és az élő, munkáló világot szerető emberek az új esztendőben. S
hinni akarok a békességben is, a józan emberekben, akik nem akarhatnak – gyilkolást, pusztítást.  Talán ez is meglesz! Szeretettel és barátsággal kívánok mindnyájatoknak boldog új esztendőt: egészséget, békességet, munkát és megelégedést.
Kós Károly"

(Kós Károly levele Kabay Gábornak 1950. december 31. In:Sas Péter (szerk.): Kós Károly levelezése. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2003. 448-449.)