Református templom helyreállítása, Szék

Széken, a Kolozsvártól északnyugatra fekvő középkori sóbányászati központban lévő fontos történelmi templom restaurálása, felújítása, bővítése és módosítása. A terv nagyjelentőségű mérföldkövet jelent az erdélyi műemlékek restaurálásának történetében. A századok során jelentősen módosított templom kutatását és dokumentálását Entz Géza és Sebestyén K. József végezte el, a tervezést és a felújítás felügyeletét pe­dig Kós vállalta. A belső freskók és faragott részletek hű feltárása és fel­újítása mellett az épület külsején végrehajtott legjelentősebb és legdrámaibb változásnak a központi hajó fölötti rózsaablakokat feltáró eredeti tetőzet helyreállítása, a központi torony lebontása és a teljesen új torony építése a főbejárat mellett, végül egy félkereszthajó-jellegű szárnynak a templom oldalához történő hozzáadása számított. Ez utóbbi a több ülőhely iránti igénynek tett eleget. Mialatt az új szárny kompromisszumot jelent az eredeti helyreállítása iránti vágy és a gyülekezet igényei között (amelyet az építész egyértelműen, különösebb összevisszaság létrehozása nélkül kezelt). A főhomlokzat rejtvényt jelent: Kós valójában egy „jellegzetesen kó­sos” homlokzatot alkotott azzal a vággyal, hogy a „régi” kompozíción belül integrálja a torony „új” elemét. A környező hegyek gerincén át érkező látogató számára valójában az az új torony jelzi a széki templom helyét, amely közvetlenül a középkori tornyok világát idézi, és csak a titkába bevezetetteknek árulja el az építész kezét.

„Valamikor a XIII. században épült a széki templom. Egyike három, Árpádok-korabeli háromhajós falusi kőbazilikáknak. Bizonyítéka az ősi széki településnek és annak, hogy 800 esztendőkkel ezelőtt itt a hegyek között európai és keresztény műveltségben élt a magyar nép. De erről a mai nemzedék alig tudott és a magyar művelődés és művészettörténet sem tartotta számon, mert az elmúlt századokban a templom régi külsejét, minden művészi részletével, faragott kőablakrózsaival és 800 éves freskóival együtt elfalazták, lemeszelték és ijesztő sátorfedéllel beborították az akkori jámbor hívek.

Most a templomot javítani kellett és bővítése is szükségessé lett. De amikor megtudták, hogy templomuk Árpád-királyok idejebéli magyar őseik művészi hagyatéka, a restaurálás költségeit is megszavazták. A munka megkezdődött és eddig a falu népe pusztán a maga erejéből 50 millió lejt adott össze, megajánlással, 4 hónap alatt. De legértékesebb adományuk lesz az erdélyi magyar műveltség mindennél értékesebb, 800 esztendős bizonyítékának besorolása nemzetünk máig megmaradt művészi hagyatékába.” (Kós Károly: Számadás. Világosság III./128. 1946. június 11. 4.)