Városmajor utcai elemi iskola és óvoda, Budapest

„A tradicionális népi építészet és a modern művészet stílusjegyeinek harmóniája.” (Erdei Gyöngyi: A mintaadó polgármester. Bárczy István beruházási programja (1906–1914). In: Budapesti Negyed III./ 3., 1995. 97–116.)

Bárczy István polgármestersége idején nagyszabású iskolaépítési program zajlott a fővárosban. 1909 és 1912 között 55 iskola és 24 óvoda épült fel. A historizáló stílusban tervező építészeken kívül megbízták többek között a modern és népszerű stílusban alkotó Lajta Bélát, illetve a Fiatalok közül Zrumeczky Dezsőt, Kós Károlyt és Györgyi Dénest, akik az erdélyi népi építészet hagyományait ültették át nagyvárosi környezetbe, az új eljárásokhoz és igényekhez igazítva. Az épületeket sok esetben kiváló képzőművészeti munkák, díszítések tették színvonalasabbá.

A városmajori iskola megtervezésére Kós Károly és Györgyi Dénes közösen kapott megbízást, amire Kós így emlékszik vissza: „Hogy kikerültünk a Műegyetemről [… ] a sors 3 év múlva, 1910-ben juttatott közös munkát számunkra: a főváros Városmajor utcai iskola-komplexum (iskola, lakóépület-óvoda) tervezését és művezetését. A feladat elég komplikált volt, mert az építési program szerint az iskolaépületben – külön fiú és leány szektorokban – a szokványos helyiségeken kívül napközi otthonok, konviktus számára szükséges megfelelő helyiségeket is el kellett helyezni. És ráadásul az egyébként tágas építési teleknek (uccavonal cca. 140 m, mélység 50) az a hátránya volt, hogy az ucca vonalától befelé az 50 m-es határig cca. 10 m esése volt.” Györgyi kezdőként sokat tanulhatott már akkor nagyobb tervezői tapasztalattal rendelkező barátjától, „…nem is tudhatta, hogy a tervező és az építést is végrehajtó építésznek milyen és mennyiféle szellemi és technikai-anyagi, sőt, fizikai és idegmunka befektetésével születik meg a meghatározón építési telek és környezete adottságai között, a műszaki és anyagi lehetőségek határán belül a maga funkcionális célját és rendeltetését egyrészt lehető teljesen kielégítő, másrészt művészi formában is tükröző épület. […] Meg voltunk egymással kölcsönösen elégedve. Györgyi megtanulta, amire szüksége volt, én pedig megkaptam benne a megértő és megbízható segítséget.” (Kós Károly levele Kubinszky Mihálynak, 1967. jún. 2. Közölve: Sas Péter (szerk.): Kós Károly levelezése. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2003. 624–629.)

A Városmajor utcai iskola építkezését 1910 augusztusában kezdték, és 1911. november 1-jén adták át. Azon elemi iskolák közé tartozik, amelyhez egy kicsi óvoda is létesült 60 gyerek számára, valamint egy igazgatói, egy óvónői és három szolgálati lakás is épült hozzá. A kétemeletes, manzárddal, 16 osztályteremmel, 7 egyéb teremmel, 3 szertárral, egy tornateremmel és egy tantestülettel rendelkező elemi iskola összes építési költsége 552 000 korona volt.

A szabadon álló épületegyüttes a Városmajor szomszédságában, a Déli pályaudvarhoz vezető fontos közlekedési útvonal mentén, lejtős telken helyezkedik el. A jól megválasztott méretek és lépték megfelelő átmenetet biztosít a park és a sűrűbb, többemeletes városi szövetű lakónegyed között. Az utcavonalat követően elhelyezett, három, méretében is eltérő, különböző karaktert hordozó épületrészt a homlokzati síkok ki- és beugratása, valamint a változatos, meredek tetőszerkezetek alkalmazása jellemzi. A legkisebb, földszintes óvodaépület tornáccal csatlakozik a lakásokat tartalmazó, emeletes, kiugró, faragott deszkamellvédes erkéllyel ellátott épülethez, melyet az utca felé ívelő lépcsőház választ el, és az árkádos folyosó köt egybe az iskolaépülettel. Az átjáróból lépcső vezet a park felőli oldalon elhelyezkedő játszóudvarra. A lányok és a fiúk számára külön bejárattal rendelkező, utcára merőleges épületszárnyakat egy utcával párhuzamos – a tantestület termeinek és a könyvtárnak helyet adó – oldalfolyosós traktus fűz egybe. Az átmenet itt is hangsúlyos: a lépcsőház toronyszerű kiképzést és lefedést kapott, amivel ez az épületegyüttes legmagasabb eleme.

A bútorokat Menyhért Miklós tervezte. A bejáratok magyar népmeséket ábrázoló oromzati domborművei és a folyosókon elhelyezett ivókutak Sidló Ferenc, a gödöllői művésztelep szobrászának alkotásai. Az utcai kerítést és a különálló bejárati kaput később lebontották. Az 1990-es évek végétől jelentős helyreállítási munkákat hajtottak végre az épületeken.