Emlékmű, Bábolna-hegy

Az 1437-es erdélyi kelyhes-parasztforradalom bábolnai győzelme 520-ik évfordulójának emlékére emelendő építmény.

Kós Károly irodalmi és színpadi életműnek jelentős eleme a „Budai Nagy Antal” -ról szóló dráma, illetve színjáték, amelyet 1937-ben mutatták be Kolozsváron és Budapesten, majd több évtizeden keresztül több kiadásban és előadásban ismételten.  A darabhoz Kós Károly készítette a jelmezterveket is, és a színpad rendezést és díszlet terveket is.  A harmincas években Kós Károly „Országépítő” regényében Szent István Királyt, az országot építő Szentkirály-ról irt, ebben az esetben pedig az 1437-es paraszt felkelés 500-ik évfordulójára készült el a színjáték.  Az azt követő 20 év drámai eseményekkel volt tele, azonban Budai Nagy Antal párhuzamban állítható azzal a gyakorlati munkával, amit Kós Károly a vidéki élet és a kulturális területeken tett a közösség szervezés és az életminőségének javítása érdekében. Ebben a munkában az egyházak – elsősorban a Református egyházzal dolgozott együtt, de említhető a Katolikus egyházhoz kapcsolódó Kalot mozgalom is.  Az EMGE (Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület) munkájának egy része is ide egyetértendő, vagy az összefogás a bukovinai Józseffalva újjáépítésére.  A háborút követően Kós Károly nemcsak Országgyűlési képviselőként, hanem a Magyar Népi Szövetségen belül tanácsadó testületben dolgozott, amely segítséget nyújtott a falusi szövetkezeteknek és lakóinak.

A tárgyi emlékműterv is érdekes színfolt a történetnek, amely a Kolozsvártól északra eső Bábolna hegyre készült el 1957 tél elejére, a paraszt felkelés 520-ik évfordulójára.  A helyszín ismeretében a terv kissé grandiózus, azaz érthető, hogy a körülvevő cinteremfalaktól mentesen, magasságijáig csökkentve készült el a mű.  Azonban a torony kiképzésben mind a tervhez, mind Kós Károly más tornyaihoz mutat közeli rokonságot, viszonylag biztonsággal kijelenthető, hogy a végleges objektum Kós Károly vázlatterv figyelembevételével készült, a helyszíni adottságokhoz adaptálva.  Az nem zárja ki, hogy Kós Károly a részletes tervezésben vett részt, de akkor már 74 éves volt, nyugdíjas. 

Több emlékmű tervet készített Kós Károly, sok esetben a harangláb vagy templomtorony formáját vette alapul.  Több figyelmet érdemelne az emlékállításhoz kapcsolódó művészi-építészeti tevekénysége.  A lent idézett szövegében természetesen a korszelleme is kiolvasható, azonban az Emlékmű létrehozásának kontextusát érdekes adalékokat szolgál.  Megállapítható, ahogyan a kollektív gazdaság központjának mintáját a falu szolgálta, a korszerű gazdaház forrása a hagyományos falusi ház, ugyanúgy a Bábolna hegy tetejére egy történelmi őrtorony vagy harangláb került, több évszázados hagyományokat kőben rögzítve.

Nagy István: „Az ötszázhuszadik esztendőben”, in: Utunk, XII. évf. 50 (476.) sz., Kolozsvár, 1957 december 12.

részlet (eredeti szedés után, javítás nélkül):

A bábolnai parasztfelkelöknek eddig csak á romániai magyar irodalom állított szépprózai emléket: Kós Károly Budai Nagy Antal históriájává s annak dráma-változatával, melyet 1937-ben a kolozsvári Thália be is mutatottaz ötszázadik évforduló alkalmával. Kevés sikerrel, mert az akkori magyar színház páholyaiban és földszinti pad­soraiban pöffeszkedő nagyurakat a színpadon megjelenő magyar és román jobbágyi feIkelök kiegyenesített kaszája épp úgy dühre lobbantotta, mint őseiket öt évszázaddal korábban: a pesti Vígszínház közönsége sem volt elragadtatva tőlük, a főpapok lapjai meg ismét inkvizíció után kiáltoztak, akárcsak Lépes püspök 1437-ben. Az erkélyekre szorult munkásközönség tetszése nem számított. Ha valaki megjósolta volna, hogy a felkeléstől számított ötszázhuszadik esztendőben lesz egy Román Munkáspárt, s az általa vezetett népi tömegek harcának eredményeképpen lesz egy tízéves Román Népköztársaság s annak szilárdan álló kormánya, az pedig az egész tájból kiemelkedő óriási kőobeliszket emeltet Bábolna hegyére, a román nép és a vele együtt küzdő nemzetiségek törhetetlen forradalmi testvériségének jelképe gyanánt — hát azt előbb nyomorékká verették volna rendőreikkel, aztán pedig az őrültek házába hurcoltatták volna. Még a gondolatát is őrültségnek tartották annak, hogy valaha is sor kerülhetne -ilyen emlékművek felállítására.

Nos, ez az „őrültség“, vasárnap múlt egy hete, valósággá vált. Bábolna hegyén, ahonnan 1437 erdélyi magyar és román jobbágyfelkelői elindultak, hogy megtörjék a katolikus főpapok és a nemesek uralmát, — a környékbeli parasztok ismét összeverődtek, de eljöttek azok a kolozsvári, nagyenyedi, dési mesterlegények is, akiknek ükös-ükapái a kiegyenesített paraszthadak oldalára állottak. És képzeljük el ezt a másik „őrültséget”: nem azért ___lek,  ...w ellenforradalmi gerjedelmű ellenségünk

vágyai szerint a népi hatalom ellen felkeljenek, hanem hogy azzal még inkább összeforrjanak. Özönlöttek minden irányból, a völgyben fekvő falvakban pedig a kerítésekre terítették legszebb szőnyegeiket és népi varottas ágytakaróikat. A gyéren behavazott hegyek a tovatűnt évszázadok folyamán kissé megkopaszodtak és megrokkantak, az erdőségek meggyérőltek. a szántóföldek pedig feljebb kúsztak. Megváltozott a táj egyébként is az építész és a szobrász kezenyomán.

Ott, ahol valamikor eget csapkodó máglyalángok adtak jelt a szomszédos hegyek pásztorainak a felkelésre s újabb jeltüzek fellobbantására, ma égbeszúró fehér kőobeliszk hirdeti, hogy a nagy népfelkelések végképp legyűrték ezen a tájon a gőgös nagyurak régi rendjét. Kőbefagyaszlott hegyes lángnyelvnek is nézhetjük az obeliszket, s épp úgy messze világit, akárcsak egykorúkon a lázadó parasztok jeltüzei. S hadd örvendezzenek ellenségeink is: felkelésre hív ez a kővévált lángnyelv is. Arra tüzeli a völgyek falvait, hogy a szocializmus ügyét is végső győzelemre segítsék, szétszórt apró nadrágszíj-gazdaságaikat társulásokba és kollektív gazdaságokba egyesítsék…