Main navigation
„Azon az őszön [valójában 1910 januárjában] történt, hogy a néhány nap óta Budapesten tartózkodó Bernády György, Marosvásárhely mindenható főispán polgármestere találkozóra hívott meg Pannónia
Ez a terv meglepő eltérést jelent Kós korábbi hegyoldalba tervezett vidéki házaihoz képest.
A római.katolikus leányklub kolozsvári vezetősége telket vásárolt a Gyilkos tónál 1935-ben. A cél, hogy az erdélyi és bánsági fiatal katolikus hölgyek nyaralni illetve üdülni tudjanak a
IV. éves hallgatói terv. A hasonló témájú III. éves tervtől eltérően ez a házterv sikeresebb, és végső megoldásában festői is.
A Mikszáth Kálmán és a Köteles Sámuel utcák kereszteződése és a Torna kert között kialakítandó térre képzelték el (a Városházzal szemben fenn a dombon). A Kós által – ez alkalommal Thoroczkai
A kis kétszobás falusi házak átvették a hagyományos helyi alaprajzot, és vályogból készültek. A később kibővített egyszerű házak a falu tűzvész utáni újjáépítési programjának képezték részét.
„Az épület történetéhez tartozik az is, hogy az eredeti programmon kívül ugyancsak a múzeum telkén, a múzeumépület nyers befejezésekor azonnal hozzáfogtunk két múzeumőri lakóház építéséhez is,
„Wigandnak [...] olyan tervezői megbízása volt, melyet nem mert a maga szakállára elvállalni: Kolozsvárra kellett egy lakóházat tervezni (és művezetni, elszámolni) Folyovits János városi főjegy
1913 szeptemberében Kós Károly egy hónapos erdélyi tanulmányútra indult Zrumeczky Dezső kollégájával. Utazásuk egyik állomásaként említi Enyedet.